A helység kalapácsa

Bíró Balázs
Bíró Balázs

A helység kalapácsa

Avagy kovácsmester egy pápai vásárban. Szokás szerint a kép kicsit spontán, egyértelműen ezt a szép darab embert akartam a középpontba, szerszámai és művei közé helyezni. Nem segítettek persze a test nem túl szokványos arányai…
Sokat segített viszont, hogy a “vándorműhelyt” a mester halogénekkel vette körbe, ezzel tudtam elválasztani az arcélet a háttérben látható (bár e szögből nem túl dekoratív) Nagytemplom szürkéjétől. A közelgő alkonyat és a lassú film miatt sajnos nem tudtam megadni azt a kicsit több mélységet képnek, amit szerettem volna. A kép idén júniusban készült Pápán, azon a játékfesztiválon, aminek már senki sem tudja a nevét, annyiszor átkeresztelték.
A számok: Nikon FE2-es 50mm f/1.8 AI-S objektívvel, manuálisan f/2.8 rekesszel 1/125 idővel Ilford Pan 100-ra.

Értékelés

Nagy öröm, hogy egyre több analóg technikával készült fotó érkezik a képértékelőbe, fogadd elismerésem! Jó választás volt filmre rögzíteni a pillanatot, úgy gondolom, hogy jobban visszaadja a vásár hangulatát a kép, mintha steril, digitális technikával készült volna. Két dolgot szeretnék megemlíteni, amivel még szebbé lehetne tenni a képet. Az egyik, hogy sok az üres tér a mester feje felett, aminek tulajdonképpen nincs szerepe a kompozícióban, csak úgy ott van. Ha fekvő formátumban készült volna a kép, ezt a felesleges helyet ki lehetett volna használni arra, hogy belecsempésszünk a háttérbe néhányat a mester szerszámai közül. A másik dolog pedig, hogy ha egy kicsit jobbra lép a fotós, akkor a távolban lévő fehér épület kerül a mester mögé, így a nagyobb kontraszt és nagyobb tárgy-háttér távolság jobban kiemelte volna az alanyt. Látszik a tudatos komponálás, így az is, hogy megfelelő előtér került a képre. Szép munka, csak így tovább!

Olvasd el a legfrissebb cikkeket!

A klasszikus fotográfia értéke

A fotográfiára mindannyian másképp tekintünk. Eltérő céllal végezzük, így az általunk előnyben részesített technika, az alkalmazott eljárás módja, a körülmények és a kapcsolódó műveletek is igen széles palettán mozognak. Van aki az innovatív megoldásokat keresi, másokat a hagyományos eljárások, a fotográfia klasszikus értékei hoznak lázba. Mindkét utat járhatjuk, de melyik az igazán nekünk való?

Olvass tovább

Merre tovább?

A változás a fotográfiát sem kerüli el, és ebben velem együtt te is érintett vagy. Feltehetően azért jársz ezen az oldalon, mert szeretnéd megérteni a fényképezést, én pedig szeretném megértetni azt. Felmerül azonban a kérdés, hogy tényleg szükség van erre? Miért tanulunk, mit nyerünk vele?

Olvass tovább

Fényképezzünk ködben!

A köd rendkívül hatásos vizuális kifejezőeszköz. Érzelmet és hangulatot közvetít, az évszak jellegzetességeivel ruházza fel a tájat, mélységet ad a kompozíciónak és kiemeli a fő motívumokat. Erőteljes emocionális hatásának köszönhetően kifejezőbbé teszi azon témák üzenetét, melyek összhangban vannak ezzel az atmoszférával.

Olvass tovább

101 Fotótipp blog

Az arany óra varázsa

Minden napszaknak megvan a maga jellegzetessége, ami alapvetően meghatározza azt a látványt, ami szemünk elé tárul, és ezzel együtt fényképeink hangulatában is kulcsfontosságú tényezőként játszik szerepet. Az arany óra látványossága és képre gyakorolt hatása felülmúlhatatlan.

Olvass tovább

Mire jó a fehéregyensúly?

Annak ellenére, hogy a válasz végletekig egyszerű, mégis a hétköznapi fényképezésben az egyik leginkább figyelmen kívül hagyott és meg nem értett fogalom. Pedig jelentőségét és a képre gyakorolt hatását nem szabad alábecsülni.

Olvass tovább

Mitől lesz a néző a kép részese?

Akkor igazán hatásos egy kép, ha a néző a részévé tud válni. Úgy kell elkészíteni a fényképet, hogy még véletlen se érezze magát kívülállónak az, aki az alkotást szemléli. Hogyan kivitelezhető ez a fotográfia eszközeivel? Egy nagyon egyszerű kompozíciós technikával.

Olvass tovább

Bíró Balázs további fényképei

A helység kalapácsa

Nagy öröm, hogy egyre több analóg technikával készült fotó érkezik a képértékelőbe, fogadd elismerésem! Jó választás volt filmre rögzíteni a pillanatot, úgy gondolom, hogy jobban visszaadja a vásár hangulatát a…

Porte de la Monnaie 2001

Az analóg fényképeket különösen szeretem. Ha ránézünk a képre, valóban szembetűnő a különbség, ha egy digitális képpel hasonlítanánk össze. Igen, valóban más. Maga a kép összhatásra szépen kommunikál, az átlós…

Miben nyújt segítséget neked ez a honlap?

Fénykpezésről szól egyszerűen és érthetően. Minden cikk és szolgáltatás ezt a célt szolgálja. Olvashatod a bejegyzéseket, írhatsz a Fórumba, vagy akár fényképeket is feltölthetsz értékelésre.

Elfogadsz tőlem egy ajándékot?

Írtam egy tippsorozatot, hogy egyre szebb és jobb képeket tudj készíteni. A tippek végtelenül egyszerűek és könnyen alkalmazhatóak. Szeretnéd ezeket megkapni?
Szeretném, igen!

Találkozzunk személyesen!

Szoktam tartani előadásokat, elméleti és gyakorlati tanfolyamokat, workshopokat. Gyere el egy neked leginkább tetsző képzésre, találkozzunk személyesen, és kérdezz bátran! Amiben tudok, segítek.

További információk

Technikai jellegű kérdésed a fórumban teheted fel, ha pedig üzeneted személyes, írj emailt!

Biográfia
Kapcsolatfelvételi adatok
Adatkezelési tájékoztató