Kapcsolat

Agárdi Adrienn
Agárdi Adrienn

Kapcsolat

Teljesen amatőr fotós vagyok, a kép egy Canon EOS 1000 D típusú géppel készült a Sportarénában egy lovas rendezvényen. Én is lovas vagyok, és tudom, hogy milyen csodálatos érzés, ha igazán közeli kapcsolatot tudunk kialakítani a lovunkkal és szinte csak “érzésekkel kommunikálunk”, hozzájuk sem kell érni, minden értenek és éreznek. Ehhez persze rengeteget kell gyakorolni. A “műfaj” mestere számomra Jean Francois Pignon, aki a képen látható. Technikailag nagyon kevés volt a tudásom ahhoz, hogy igazán értékelhető legyen a kép, de az érzést ,amit akkor ott érezhetett az, aki látta produkciót -  a lovast és a teljesen szabadon lévő lovakat, akik bármit megtesznek gazdájuknak és bárhová követnék őt - , remélem, sikerült közvetíteni egy jól elkapott pillanattal.

Értékelés

Első pillantásra látszik a fotón, hogy egy különleges pillanatot ábrázol, így bátran mondhatom: jól sikerült közvetíteni az eseményt. Nyilvánvalóan egy rendezvényen korlátozottak a lehetőségek fotózás szempontjából, ehhez képest nagyon jó szögből sikerült elkapni a pillanatot és külön öröm, hogy nem zavarják a látványt belógó fejek és technikai eszközök sem. Egy apróságot találtam, ami kicsit megtévesztő lehet: a férfi kezében a pálca első látásra úgy tűnik, mintha egy kötél lenne az állat nyakába kötve. Ezt egy fél lépéssel bármelyik irányba orvosolni lehet, ha fotózás közben feltűnik. A megfelelő mértékű kontraszt szépen kiemeli a témát. A kompozíció a lovakra helyezi a hangsúlyt, és kellemes összhatást nyújt. Érdekes kép lett volna az is, ha majdnem szemből kapod lencsevégre a mestert, és akkor látszottak volna az érzelmek az arcán, illetve ő vette volna át a főszerepet a fotón. Persze az egy teljesen más hatást eredményezett volna. Szép munka, gratulálok!

Olvasd el a legfrissebb cikkeket!

A klasszikus fotográfia értéke

A fotográfiára mindannyian másképp tekintünk. Eltérő céllal végezzük, így az általunk előnyben részesített technika, az alkalmazott eljárás módja, a körülmények és a kapcsolódó műveletek is igen széles palettán mozognak. Van aki az innovatív megoldásokat keresi, másokat a hagyományos eljárások, a fotográfia klasszikus értékei hoznak lázba. Mindkét utat járhatjuk, de melyik az igazán nekünk való?

Olvass tovább

Merre tovább?

A változás a fotográfiát sem kerüli el, és ebben velem együtt te is érintett vagy. Feltehetően azért jársz ezen az oldalon, mert szeretnéd megérteni a fényképezést, én pedig szeretném megértetni azt. Felmerül azonban a kérdés, hogy tényleg szükség van erre? Miért tanulunk, mit nyerünk vele?

Olvass tovább

Fényképezzünk ködben!

A köd rendkívül hatásos vizuális kifejezőeszköz. Érzelmet és hangulatot közvetít, az évszak jellegzetességeivel ruházza fel a tájat, mélységet ad a kompozíciónak és kiemeli a fő motívumokat. Erőteljes emocionális hatásának köszönhetően kifejezőbbé teszi azon témák üzenetét, melyek összhangban vannak ezzel az atmoszférával.

Olvass tovább

101 Fotótipp blog

Az arany óra varázsa

Minden napszaknak megvan a maga jellegzetessége, ami alapvetően meghatározza azt a látványt, ami szemünk elé tárul, és ezzel együtt fényképeink hangulatában is kulcsfontosságú tényezőként játszik szerepet. Az arany óra látványossága és képre gyakorolt hatása felülmúlhatatlan.

Olvass tovább

Mire jó a fehéregyensúly?

Annak ellenére, hogy a válasz végletekig egyszerű, mégis a hétköznapi fényképezésben az egyik leginkább figyelmen kívül hagyott és meg nem értett fogalom. Pedig jelentőségét és a képre gyakorolt hatását nem szabad alábecsülni.

Olvass tovább

Mitől lesz a néző a kép részese?

Akkor igazán hatásos egy kép, ha a néző a részévé tud válni. Úgy kell elkészíteni a fényképet, hogy még véletlen se érezze magát kívülállónak az, aki az alkotást szemléli. Hogyan kivitelezhető ez a fotográfia eszközeivel? Egy nagyon egyszerű kompozíciós technikával.

Olvass tovább

Agárdi Adrienn további fényképei

Hárman párban

Amellett, hogy türelemmel és óvatossággal ilyen közelre sikerült kerülni az őkikékhez, a kompozíciót tekintve is nagyszerű lett a kép. Szépen kirajzolódnak a főtémák, nincs a képen zavaró elem. Az égbolt…

Kapcsolat

Első pillantásra látszik a fotón, hogy egy különleges pillanatot ábrázol, így bátran mondhatom: jól sikerült közvetíteni az eseményt. Nyilvánvalóan egy rendezvényen korlátozottak a lehetőségek fotózás szempontjából, ehhez képest nagyon jó…

Vörös-tenger

Egy ilyen témának nem könnyű ellenállni, és szerencsére egy-két kompozíciós technika alkalmazásával könnyen csodaszép kép varázsolható belőle. A kiégett égnek van egy nagyon jó ellenszere, az úgynevezett átmenetes ND szűrő.…

Durci

Nagyon jól sikerült elcsípni a pillanatot, a képre nézve szinte hallani lehet a kis durci makacskodását. Nagyon jó a megvágás, pontosan annyi látszik a kisfiúból, amennyire szükség van ahhoz, hogy…

Miben nyújt segítséget neked ez a honlap?

Fénykpezésről szól egyszerűen és érthetően. Minden cikk és szolgáltatás ezt a célt szolgálja. Olvashatod a bejegyzéseket, írhatsz a Fórumba, vagy akár fényképeket is feltölthetsz értékelésre.

Elfogadsz tőlem egy ajándékot?

Írtam egy tippsorozatot, hogy egyre szebb és jobb képeket tudj készíteni. A tippek végtelenül egyszerűek és könnyen alkalmazhatóak. Szeretnéd ezeket megkapni?
Szeretném, igen!

Találkozzunk személyesen!

Szoktam tartani előadásokat, elméleti és gyakorlati tanfolyamokat, workshopokat. Gyere el egy neked leginkább tetsző képzésre, találkozzunk személyesen, és kérdezz bátran! Amiben tudok, segítek.

További információk

Technikai jellegű kérdésed a fórumban teheted fel, ha pedig üzeneted személyes, írj emailt!

Biográfia
Kapcsolatfelvételi adatok
Adatkezelési tájékoztató