Adria Palace - Courtyard

Szulmann Péter
Szulmann Péter

Adria Palace - Courtyard

Kedves Krisztián! Íme az első segítség kérésem. Remélem a képből látod, hogy én mit láttam meg, szerettem volna kifejezni, megmutatni ezzel a kompozícióval. Igyekeztem legalább a harmadolási szabály alapjai szerint kialakítani a képet, fő hangsúllyal a beüvegezett erkélyre az egyes épületrészletek kissé torz megjelenésével együtt. A színezet kialakításánál direkt hangsúlyoztam a lepukkadt szűkésséget a fények árnyékok, becsillogások megjelenítése mellett (az ég csere csak hab a tortán és csak a kínlódásom eredménye – lehet, hogy totál felesleges) - de, valahogy nem jó, nem az igazi („fotós” visszajelzések szerint sem). Milyen irányban mozduljak, esetleg ezen kép újra feldolgozásával kapcsolatban vagy mire figyeljek az esetelege újra lövésénél?

Értékelés

Számomra tökéletesen érzékelteti a hangulatot a fotó, sőt, kifejezetten tetszik az árnyékos belső udvar részletgazdagsága. A képet nézve kettős érzésem van az égboltot illetően: vagy felesleges megmutatni, vagy többre lenne szükség belőle, ha már egyszer láttatni akartad. Nagyon szép, ahogy az út szegélye az előtérbe lép, viszont azt is lehetett volna tovább hangsúlyozni, ha leguggolsz. Egyébként a “valahogy nem jó” véleményektől tartózkodj! Vagy konkrétan mondja el az illető, hogy mi az amit másképp tenne, vagy nyugodtan hagyd figyelmen kívül!

Olvasd el a legfrissebb cikkeket!

Gyors siker fotósként: growth hacking az online marketing segítségével

Ha nem csak magadnak szeretnél fotózni, biztos felmerült már benned sokszor a kérdés, hogyan juthatnál el minél több emberhez fotóiddal, szolgáltatásaiddal. Összeszedtem Neked a 3 legfontosabb online marketing trendet, melyekre érdemes lesz odafigyelned 2019-ben.

Olvass tovább

Hullócsillag és villám fotózás

A hullócsillagok és a villámok fotózása az egyik legnépszerűbb fényképezési téma azok között, akik egy kicsit is többre vágynak a céltalan kattintgatástól. Villámot és hullócsillagot nem lehetetlen küldetés lencsevégre kapni, de azért igényel némi fotográfiai jártasságot. Ez a cikk alapvető információkat közöl a témában.

Olvass tovább

Milyen mértékig kívánatos az utómunka?

A fotográfiában az egyik legvitatottabb téma az utómunka kérdése. Vannak akik ellenzik azzal az indokkal, hogy az már nem fényképészet a szó legszorosabb értelmében, és ott vannak persze azok is nem kis létszámban, akik utómunka nélkül el sem tudják képzelni az életet. Hol a határ? Lehet-e racionális középutat találni?

Olvass tovább

Miben nyújt segítséget neked ez a honlap?

Fénykpezésről szól egyszerűen és érthetően. Minden cikk és szolgáltatás ezt a célt szolgálja. Olvashatod a bejegyzéseket, írhatsz a Fórumba, vagy akár fényképeket is feltölthetsz értékelésre.

Elfogadsz tőlem egy ajándékot?

Írtam egy tippsorozatot, hogy egyre szebb és jobb képeket tudj készíteni. A tippek végtelenül egyszerűek és könnyen alkalmazhatóak. Szeretnéd ezeket megkapni?
Szeretném, igen!

Találkozzunk személyesen!

Szoktam tartani előadásokat, elméleti és gyakorlati tanfolyamokat, workshopokat. Gyere el egy neked leginkább tetsző képzésre, találkozzunk személyesen, és kérdezz bátran! Amiben tudok, segítek.

További információk

Technikai jellegű kérdésed a fórumban teheted fel, ha pedig üzeneted személyes, írj emailt!

Biográfia
Kapcsolatfelvételi adatok
Számlázás és adózás
Adatkezelési tájékoztató