Tónusok és kontraszt

2019. 04. 23. | Szalay Krisztián

Vonatkoztassunk el a fénykép témájától, a fotón megjelenő színektől, az alkalmazott kompozíciós technikáktól, és egy egészen érdekes, mindent átható jelenséggel találjuk szembe magunkat, ami alapvetően határozza meg a kép jellegét.

Minden egyes színnek, beleértve a semleges szürkét is, vannak sötét és világos árnyalatai, melyeket tónusoknak nevezünk. A teljes tónustartomány egy skálát képez a legsötétebb árnyalattól a legvilágosabb árnyalatig. Mivel ez egy szakmai blog, így illendő némi szakmaiságot vinni a témába legalább a tónusok elnevezéseit illetően.

A fotográfiában és a képfeldolgozásban a teljes tónustartományt öt részre szokás felosztani. A legsötétebb árnyalatokat árnyékoknak nevezzük. Ezt követik a sötét tónusok. A skála középső tartományában foglalnak helyet a középtónusok, amit a világos tónusok, és legvégül a csúcsfények követnek. Ezeken az elnevezéseken hivatkozunk az egyes tartományokra.

A tónusok közötti különbséget kontrasztnak nevezzük. Minél nagyobb a különbség a tónusok között, annál nagyobb a kontraszt. A legnagyobb kontrasztot az a szélsőséges eset jelenti, amikor egy fényképen szinte csak árnyékokat és csúcsfényeket látunk. Erre jó példa a cikk borítóképe. Kisebb a kontraszt egy olyan felvételen, ahol a tónusok zöme a középtartomány körül mozog, mint például egy ködös, borús tájképen, ahol nincsenek markáns eltérések a sötétebb és világosabb területek között.

Nem cél mindenáron nagy kontrasztot kapni, hiszen vannak témák, melyekhez csekély tónuskülönbség illik, de azt tudni kell, hogy a kontraszt növelésével a kép karakteresebbé válik, a térbeliség jobban kifejeződik, és összességében látványosabb eredményt kapunk.

Érdemes szürke tónusokban, azaz fekete-fehérben gondolkodni még akkor is, ha színes fényképet készítünk, hiszen nem a színek, hanem az árnyalatok, a sötét és világos váltakozása, egymáshoz való viszonya alkotja magát a képet. A plasztikussághoz, azaz a kidomborodó, térbeli formák megjelenítéséhez szükség van valamekkora kontrasztra. A klasszikus portréfotózásban is ezért világítunk egyik oldalról erősebben, hogy különbséget kapjunk a tónusok között.

A fotós szem fejlesztéséhez, az érzék finomításához kezdd el szemügyre venni a különböző felületeken és formákon megjelenő fényeket és árnyékokat. Figyeld meg, hogyan változik egy épület falának rajzolata árnyékban, szemből vagy oldalról, súrlófénnyel megvilágítva különböző napszakokban. Készíts képet valamiről vagy valakiről a déli órákban, majd ismételd meg ugyanazt a beállítást a lemenő napfényben is, és vesd össze a kettőt! A téma kimeríthetetlen, de minden egyes megfigyelés gazdagabbá tesz.

A lényeg, hogy tudatosan figyeld a formákat, a fényeket és az árnyékokat, valamint ezek együttes hatását! Többet fogsz általa fejlődni mint gondolnád.