A fotótippek és a képértékelés háttere
2011. 12. 04. | Szalay Krisztián
Amióta megfizethetők lettek a digitális fényképezőgépek, korlátlanul készíthetjük a fotókat. Nem számít semmi, csak kattintgassunk kedvünkre.
Az analóg korszakban a filmes fényképezésnek voltak anyagi korlátai. Nem volt divat az ész nélküli exponálás, nem pazaroltuk a filmet. A digitalizálódás hozott nekünk sok szépet és jót, ugyanakkor igénytelenséget is, méghozzá nem is keveset.
A digitális gépek megjelenésével a fotósok száma drasztikusan megemelkedett, a minőség pedig egyre inkább csökkent. Természetesen nem a szakavatott, profi fényképészekről beszélek, hanem akik bármiféle jártasság nélkül fotósnak nevezték ki magukat. Ez persze tovább görgette a lavinát.
Az alkalmazott fényképészet mint munkakör, eltűnő félben van, csak a specializált területeken lehet leginkább fotósként érvényesülni. A legtöbben nem veszik igénybe a fotográfus szaktudását, legfeljebb nívósabb eseményeken, esküvőkön, keresztelőn. Majd a családi digitális gép pótolja a fényképészt. Aztán persze a végeredmény gyakran mást mutat.
De mivel a panaszkodás még soha nem vitt előre semmit, szeptemberben gondoltam egyet. Ha már ez a helyzet a fényképezés területén, akkor miért ne javíthatnánk rajta közösen? Így jött a 101 FotóTipp sorozat ötlete. Az volt ezzel a célom, hogy ha már tonnaszámra ontjuk a fotókat, akkor azok legyenek minél jobbak. Készítsünk olyan képeket, amit élvezet nézni, ami vizuális értékkel rendelkezik, és emiatt büszkén mutogathatjuk bárkinek.
Viszont feleslegesen sem akartam dolgozni. Annak nem láttam értelmét, hogy csak pár ember szórakoztatására írjak össze egy ekkora anyagot. Ekkor jött az ötlet, hogy ennek a terjesztését összekötöm egy piackutatással. Mikor elindítottam ezt az egészet, arra gondoltam, hogy jobb esetben lesz 100-200 olyan ember, akit érdekelnek az írásaim. Arra viszont álmomban nem mertem gondolni, hogy két hónap után a kétezer feliratkozást is bőségesen túlléptük. Nemsokára elérjük a háromezret. Ez az egész akció baromi jól sült el, amit ezúton is köszönök mindazoknak, akik megtiszteltek válaszukkal!
Azért nem volt minden ilyen szép és jó. Ha jobban körbenézünk, láthatjuk, hogy nincs olyan valamire való dolog ezen a világon, amit ne próbáltak volna így vagy úgy kisebbíteni, leértékelni, eltaposni. Én sem úsztam meg, kaptam “jószándékú” üzeneteket. Természetesen névtelenül. Volt néhány hasonló üzenet, amit fotósok küldtek. Pontosabban olyanok, akik fotósnak nevezik magukat. Érdekes, hogy ezeket a leveleket nem a neves, elismert, profi szakemberek küldték. Olyanoktól kaptam, akik saját tehetetlenségüket próbálják ezzel leplezni, akik úgy gondolják, hogy ők maguk soha nem lennének képesek egy ilyen akcióra. Ez az egész csak megerősített abban, hogy jó úton járok.
Többen kérdeztétek, hogy miért vagyok ennyire önzetlen, hogy ingyen adok fotózási tippeket. A félreértések elkerülése végett nem árt tisztázni ezt a dolgot. Én nem jótékonysági alapítvány vagyok, sem pedig a Máltai Szeretet Szolgálat. Amit én csinálok, az teljes egészében profit orientált. A tippsorozat valóban ingyenes szolgáltatás, és ingyenes is marad. Azáltal, hogy minél többen sikerrel alkalmazzák a fotótippeket, az én ismertségem is növekszik. Nevezhetjük tehát reklámnak vagy ingyenes szolgáltatásnak. Így térül meg nekem a befektetett energia.
Sőt! Lesznek olyanok is, akik a tippek alkalmazásával kedvet kapnak ahhoz, hogy mégtöbbet megtudjanak a fényképezésről, igénybe veszik valamelyik fizetős szolgáltatásomat, eljönnek hozzám egy előadásra, részt vesznek egy tréningemen vagy megvásárolnak egy könyvet. Ettől függetlenül nagyon szívesen adok ingyen is tudást. Kifejezetten büszke vagyok arra, ha a tanácsaim hatására valaki sikereket ér el. Egyetértesz velem?
De térjünk vissza a tippekhez. Az anyag összeállítása közben jött az újabb gondolat. Mi lenne, ha a tippeket párosítanánk egy Képértékelővel, ahol be lehetne mutatni a tanultakat? Csináltam egy gyors felmérést, amire határozott igen volt a válasz. Egy hónapig programoztam, amire összeállt a mostani rendszer. Persze, ez még igényel némi fejlesztést, mert így eléggé fapados. Lesz több kényelmi funkció is és a közösségi kommunikáció is jobban meg lesz oldva. De mindent a maga idejében.
Most ott tartunk, hogy minden nap kapom az értékelendő fotókat. Vannak köztük jók és kevésbé jók is. Nekem az a célom, hogy a képértékelőbe egyre jobb képek kerüljenek be, hiszen ezáltal lehetséges a fejlődés. Így sajnos elég sok képet el kell utasítanom, viszont a jó hír, hogy egyre több a minőségi fotó is és lassan de biztosan, elérjük a célunkat.