Lomográfia

2021. 12. 04. | Szalay Krisztián

Miért fog valaki újra filmes fényképezőgépet a kezébe, miért vásárol drága nyersanyagot, mikor lassan már a lélegzetvételünket is digitális algoritmusok vezérlik telefonos applikáción keresztül? Mit jelent ismét filmre fotózni kötöttségek és szabályok nélkül? A lomográfia választ ad a kérdésre.

A digitális technológia térhódítása által háttérbe szorult a fotográfia kézzel fogható, emberközeli arca. Az analóg eljárásokat felváltotta az elektronika, a labormunkát a szoftverek, és képeinket sem fotóalbumokban tároljuk immár. Sokunknak azonban hiányzik a filmes világ nyújtotta szorosabb kapcsolat a fényképezéssel, annak lényegi esszenciájával. A lomográfia ugyan nem a fenti okokból született a digitális fotózás hajnalán, mégis kiváló eszköz lehet arra, hogy a modern technológia mellett újra átélhessük az analóg világ varázsát.

Mi az a lomográfia?

A lomográfia nem fotográfiai eljárás, hanem egy osztrák tulajdonú nemzetközi mozgalom védjegye, ami a szabályok nélküli, spontán fényképezésen alapszik, meghatározott stílusjegyekkel. Tekinthetjük az analóg világ egyfajta szubkultúrájaként. Ahhoz, hogy jobban megértsük miről is szól ez az egyre népszerűbb jelenség, tekintsünk vissza a kezdetekhez!

A kezdetek

A lomográfia történetét a kilencvenes évek elejétől számítjuk, azonban ugorjunk vissza még egy évtizedet az időben, és kezdjük onnan az áttekintést! 1982-ben az akkori Leningrád (most Szentpétervár) területén üzemelő Leningrádi Optikai-Mechanikai Egyesület (a gyár orosz nevének kezdőbetűi alkotják a LOMO mozaikszót) a japán Cosina CX-1 kisfilmes fényképezőgép mintájára elkészíti a LOMO LC-A névre keresztelt saját, továbbfejlesztett változatát. Két évvel később beindul a sorozatgyártás, és a készülék igen hamar nagy népszerűségnek örvend, nem csak az akkori szovjet piacon, hanem a lengyeleknél, a csehszlovákoknál, sőt még Kuba területén is.

A Szovjetunió felbomlásának évében, 1991-ben két fiatal bécsi diák, Wolfgang Stranziger és Mattias Fiegl egy prágai körutazás során régiségek között rátaláltak egy LOMO LC-A fényképezőgépre. A gépet megvásárolták, és azonnal el is kezdtek vele kapásból lőtt felvételeket készíteni. Hazatértük után Bécsben előhívták az ellőtt filmeket, aminek a jellegzetes képi világába azonnal beleszerettek, na meg a közelebbi és távolabbi ismerőseik is, így a fényképezőgép iránt igencsak megnőtt az érdeklődés.

Olyannyira nagy fantáziát látott a két diák a LOMO gép üzleti lehetőségében, és az azzal történő fényképezésben, hogy a következő évben megalapították a Lomographische AG nevű céget. Mivel a szóban forgó géptípus már nem volt gyártásban, meggyőzték az orosz cég vezetőit és személyesen Vlagyimir Putyint, aki akkor még alpolgármester volt, hogy indítsák újra a termelést. A LOMO LC-A típust azóta is ikonikus kameraként tartják számon a lomográf kamerák körében.

A lomográfia 10 aranyszabálya

A lomográfia mozgalommá vált, elkötelezett hívei az egyszerűséget és a spontaneitást tartják szem előtt. A mozgalom deklarált is egy 10 pontból álló aranyszabályt, ami hűen tükrözi a lomográfia szellemiségét.

1. Mindenhova vidd magaddal a fényképezőgépet!
2. Bármikor használhatod, éjjel és nappal egyaránt.
3. A lomográfia nem egy zavaró tényező az életedben, de része az életednek.
4. Próbálj csípőből fényképezni!
5. Menj olyan közel a témához, amennyire csak lehetséges!
6. Ne gondolkozz!
7. Legyél gyors!
8. Ne akard tudni, hogy mi lesz az eredmény!
9. Később se!
10. Ne foglalkozz semmilyen szabállyal!

A tizedik pont egyben azt is jelenti, hogy a fentiekhez sem kell mindenáron ragaszkodni, pusztán iránymutatásként szolgálnak. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi értelme van ész nélkül lövöldözni, mellőzve a legalapvetőbb kompozíciós technikákat, és ezzel pusztán csak pazarolni a drága nyersanyagot. Nem lehet, hogy ez egyben a fotográfia szembeköpése? Nem feltétlenül.

Mi értelme ennek az egésznek?

Képzeld bele magad egy olyan helyzetbe, amikor észlelsz valamit, ami kedves számodra, majd előkapod a zsebedből a fényképezőgépet, és anélkül, hogy bárminek vagy bárkinek meg akarnál felelni, spontán, minőségbeli elvárások nélkül, végtelen egyszerűséggel lősz egy képet. Az a felvétel a maga tökéletlen, ám élettel teli mivoltában fizikailag is megörökítésre került. Ez nem ugyanaz az érzés, mint a telefonod előkapni, és a huszonhatezer-ötszáznyolcvankettedik fájlként a memóriakártyán tárolni szétfilterezve. Ez egy más világ.

A Bevezetés a fotográfia világába című könyvem hatodik fejezetében részletesen kifejtettem, hogy mennyire fontos a fényképezésben a gondolkodást fokozatosan minimalizálni, és helyette az érzékelést erősíteni. Érzékelés alatt a dolgok észlelését értjük, egyfajta szellemi éberséget. A gondolkodás elmetevékenység, az érzékelés jelenlét. Amikor jelen vagyunk, „vesszük a jelet”, észleljük a környezetünkben végbemenő történéseket. Ez a fajta észlelés rendkívül gyorsan megy végbe, sokkal sebesebben mint bármi más, amit gondolkodás által érnénk el. Ehhez kiváló eszköz egy lomográf gép, amit előkapunk, és lövünk. Nem azért, hogy minőséget érjünk el, nem azért, hogy palástoljuk a technikai hiányosságainkat, még csak azért sem, mert ez trendi, hanem azért, hogy élvezzük a pillanat megismételhetetlenségét, és megtanuljuk kifejezni magunkat képek formájában. Dorothea Lange német származású amerikai fotóriporter igen találóan fogalmazta meg ennek lényegét.

„A kamera egy eszköz, hogy kamera nélkül is megtanuljunk látni.”

A spontaneitásból további előnyök is származnak. Meggyőződésem, hogy a tudatos képalkotás és a csípőből tüzelés kölcsönösen segítik egymást. Aki szakemberhez méltóan megtervezi a látványt, precízen felépíti a képet, annak a lomográfia kiváló visszacsatolás lehet arra vonatkozóan, hogy technikai tökéletesség hiányában, olykor akár jelentős életlenség és bemozdulás kíséretében képes-e kommunikálni a fényképpel. Kilépve a megszokott modus operandi keretei közül, kapásból meg tud-e örökíteni egy olyan pillanatot, ami megmozgatja a néző képzeletét? Ez egy jó mérce, és nincs is annyira alacsonyan a léc.

Annak pedig, aki tényleg csak szórakozásból spontán lövi a képeket bármiféle technikai tudás nélkül, a film mint a korlátlan exponálásnak határt szabó tényező, segíthet a ténylegesen megörökítésre méltó pillanatok kiválasztásában. Ha eleve nem vetemedünk mindenféle lényegtelen, semmitmondó baromság lefényképezésére, és helyette az érzékelésre fektetjük a hangsúlyt, lényegesen értékesebb képeket hozunk létre, amiért a környezetünk is hálásabban fog reagálni. Még akkor is, ha technikailag alulmúljuk telcsikéink megapixeleit.

A lomográfia technikai igényei

Semmi extra. Gyakorlatilag bármelyik egyszerű műanyag csoda alkalmas a feladatra, amibe bele lehet tenni a filmet. Léteznek tipikus lomográf gépek, amiket úgy alakítottak ki, hogy belefűzöl egy 400 ISO/ASA érzékenységű filmtekercset, azzal jól elvan kevesebb fény esetén is. A beépített vaku szerves része a gépeknek. Ezek a masinák kacatok a többi géphez képest, de pont az a lényeg bennük. Ott lehet nálad, hóban, fagyban, kocsmában, bulikában, kormányinfón, a Szigeten, bolhapiacon, kutyasétáltatásnál és persze mindenhol is.

A lomográfia látványvilágáért azonban a nyersanyag felel. Ahogy gépet, úgy filmet is gyártanak kimondottan erre a célra. Ugyan nincs megkötés, hogy csak ezt vagy azt a típust használhatod, de ha szeretnél a jellegzetes színvilágból részesülni, akkor érdemes körülnézni a lomográf filmek kínálatában. A legtöbb lomográf gép hagyományos kisfilmmel működik, de léteznek középformátumú, rollfilmes változatok is (pl. LOMO LC-A 120), amik garantáltan megdobogtatják a film szerelmeseinek szívét. Kaphatók továbbá instant filmre exponáló eszközök is, ami szintén egy jópofa dolog, ha az azonnali eredmény híve vagy.

Üdvözítő, hogy a digitális világban ismét egyre nagyobb az igény a filmes fényképezésre, még akkor is, ha túlnyomó részt nem professzionális felhasználásról beszélünk. A film nem halott, óriási lehetőség rejlik benne a mai napig is a fényképészet számos területére kiterjedően. Azonban az analóg eljárás még mindig méltatlanul kevés figyelmet kap, pedig ha valahol van élet a fotográfiában, hát ott minden bizonnyal van.

A lomográfiát és alapvetően az analóg eljárásokat nem érdemes a digitális technikával szembe állítani, vagy versenyeztetni vele, mert nem arra valók. Ezek mindössze eszközök és lehetőségek arra, hogy a fényképezést mélyebben megértsük, megízleljük a finomságait, és betekintést nyerhessünk egy olyan világba, ami nélkül nem létezhetnének korunk technikai vívmányai sem. Az analóg és a digitális tökéletesen megfér egymás mellett. Mindkettő gazdagítja tapasztalatainkat, kiterjeszti látóhatárunkat, és segítségünkre van az egyik legfontosabb dologban: az alkotásban.