Az előkészület mint láthatatlan tényező

2020. 07. 30. | Szalay Krisztián

Egy kívülálló tekinthet úgy a fényképezésre, mint egyszerű gombnyomogatásra, ami semmi másról nem szól, csak egy drága fényképezőgépről. Mélyebbre ásva a fotográfiában, már láthatóvá válik mindaz a technikai tudás és szubjektív szemlélet, ami nélkülözhetetlen egy jó felvételhez. Van azonban további óriási jelentőséggel bíró tényező is, ami még közelebb visz a sikerhez.

Ennek a cikknek leginkább azok fogják hasznát venni, akik kereskedelmi tevékenységként fényképeznek, illetve az igazán jó fotó érdekében semmilyen energiabefektetést nem sajnáló igényes hobbifotósok. Lássuk hát, szakmai jártasságunk fejlesztése mellett, mit tehetünk még munkánk sikerességének érdekében!

Amikor megbíznak egy feladattal, azt a legjobb tudásod szerint kell elvégezned, és a minőségi munka érdekében meg kell tenned mindent, akár pénzért fényképezel, akár nem. Éles helyzetben a lehető legkevesebb nem várt kihívással szeretnél találkozni. Váratlan helyzetek ugyan mindig adódhatnak, de ha elébe megyünk a feladatnak, sok kínos pillanattól megkímélhetjük magunkat.

Ahogyan a legtöbb munkának, úgy a fotográfiának is vannak előkészületi fázisai. Előkészületnek tekinthetünk mindent, ami megelőzi magát a tényleges fényképezést. Jelentősége óriási, és bátran kijelenthetjük, hogy az előkészületi munkálatokba fektetett energia meghatározza munkánk sikerességét. Célja, hogy felkészüljünk az előre nem látható helyzetekre, megismerkedjünk a konkrét feladattal, hogy minél nagyobb kontrollt tudjunk felette gyakorolni, és a véletlenszerű tényezők mennyiségét a minimálisra csökkentsük. Egyszerűen fogalmazva, minél inkább ura legyünk a helyzetnek.

Illusztráljuk ezt egy konkrét, életszerű példával! Tételezzük fel, hogy esküvőt fényképezel. Ott vagytok az ifjú párral a helyszínen, lázasan keresed a megfelelő helyet, hogy kiválaszd a legjobb nézőpontot. Beállítod a gépet az aktuális fényviszonyoknak megfelelően, meghatározod milyen mélységélességgel készüljön a felvétel, számításba veszed az esetleges mozgást, ellenőrzöd az expozíciót, és korrigálsz, ha szükséges. Közben pedig várnak rád, hogy mikor fogsz végre fényképezni. A kínos pillanatok elkerülhetőek, ha a fotózást megelőzően terepszemlét tartasz, és előre megtervezed a látványt. Szakmai jártasságod függvényében akár az expozíciós értékeket is konkrétan meghatározhatod előre. Ezzel a felkészültséggel magabiztosan instruálhatod az alanyokat.

Portréfotózás esetén is segít, ha a fentiek szerint jársz el. Ha konkrét kérést kapsz, hogy milyen legyen a fotó, tervezd meg előre, hogy milyen gyújtótávolságú objektívet fogsz használni, milyen és expozíciós értékekkel történik majd a kivitelezés, honnan készíted el a felvételt, miket fogsz a képre komponálni? Ezek csak példák voltak, és természetesen az élet különböző helyzetei más és más szituációkat teremtenek. A lényeg, hogy amit csak megtehetsz előzetesen, azt tedd is meg!

Természetfotózás esetén sem hátrány, ha ismered a terepet, tudod hol kel és hol nyugszik a Nap. A lélegzetelállító fényképek az állatvilágról sem teljesen a szerencsének köszönhetők. Jókora előzetes tervezés áll mögöttük. Tapasztaltam, és akikkel beszéltem erről, hasonlóan vélekedtek, hogy ha megteszel mindent, amit csak lehetséges, a szerencse is könnyebben melléd szegődik.

Előkészületnek minősül az is, ha felszerelésedet karban tartod, rendszeresen tisztítod és rendezve teszed vissza a helyükre. Az akkumulátorokat a munka után feltöltöd, és az újabb használat előtt ellenőrzöd töltöttségüket. A fotóstáskában rendet tartasz, a nassolás maradványait kitakarítod, és felkészülsz a következő bevetésre. A képeket nem a memóriakártyán tárolod hosszú távon, hanem rendszerezve archiválod biztonsági mentéssel együtt, elkerülve a bosszankodást, hogy nincs elegendő helyed a kártyán, illetve a sok lapozgatást korábbi felvételek százai között. Ne feledd, hogy a rend megalapozza az igényes munkavégzést!

Bár az előkészületi munkálatok külsőségekben nem nyilvánulnak meg, így sokszor tévesen nem is tulajdonítunk neki jelentőséget. A tényleges fénykép elkészítése a jéghegy csúcsát kell, hogy jelentse. Annak az alapnak a stabilitását, ami a felszín alatt húzódik, az előkészületekbe fektetett energia biztosítja. A magabiztosságod végképp ezen múlik.

Örömteli alkotást kívánok!

Legfrissebb bejegyzések

A klasszikus fotográfia értéke

A fotográfiára mindannyian másképp tekintünk. Eltérő céllal végezzük, így az általunk előnyben részesített technika, az alkalmazott eljárás módja, a körülmények és a kapcsolódó műveletek is igen széles palettán mozognak. Van aki az innovatív megoldásokat keresi, másokat a hagyományos eljárások, a fotográfia klasszikus értékei hoznak lázba. Mindkét utat járhatjuk, de melyik az igazán nekünk való?

Olvass tovább

Merre tovább?

A változás a fotográfiát sem kerüli el, és ebben velem együtt te is érintett vagy. Feltehetően azért jársz ezen az oldalon, mert szeretnéd megérteni a fényképezést, én pedig szeretném megértetni azt. Felmerül azonban a kérdés, hogy tényleg szükség van erre? Miért tanulunk, mit nyerünk vele?

Olvass tovább

Fényképezzünk ködben!

A köd rendkívül hatásos vizuális kifejezőeszköz. Érzelmet és hangulatot közvetít, az évszak jellegzetességeivel ruházza fel a tájat, mélységet ad a kompozíciónak és kiemeli a fő motívumokat. Erőteljes emocionális hatásának köszönhetően kifejezőbbé teszi azon témák üzenetét, melyek összhangban vannak ezzel az atmoszférával.

Olvass tovább

101 Fotótipp blog

Az arany óra varázsa

Minden napszaknak megvan a maga jellegzetessége, ami alapvetően meghatározza azt a látványt, ami szemünk elé tárul, és ezzel együtt fényképeink hangulatában is kulcsfontosságú tényezőként játszik szerepet. Az arany óra látványossága és képre gyakorolt hatása felülmúlhatatlan.

Olvass tovább

Mire jó a fehéregyensúly?

Annak ellenére, hogy a válasz végletekig egyszerű, mégis a hétköznapi fényképezésben az egyik leginkább figyelmen kívül hagyott és meg nem értett fogalom. Pedig jelentőségét és a képre gyakorolt hatását nem szabad alábecsülni.

Olvass tovább

Mitől lesz a néző a kép részese?

Akkor igazán hatásos egy kép, ha a néző a részévé tud válni. Úgy kell elkészíteni a fényképet, hogy még véletlen se érezze magát kívülállónak az, aki az alkotást szemléli. Hogyan kivitelezhető ez a fotográfia eszközeivel? Egy nagyon egyszerű kompozíciós technikával.

Olvass tovább

Miben nyújt segítséget neked ez a honlap?

Fénykpezésről szól egyszerűen és érthetően. Minden cikk és szolgáltatás ezt a célt szolgálja. Olvashatod a bejegyzéseket, írhatsz a Fórumba, vagy akár fényképeket is feltölthetsz értékelésre.

Elfogadsz tőlem egy ajándékot?

Írtam egy tippsorozatot, hogy egyre szebb és jobb képeket tudj készíteni. A tippek végtelenül egyszerűek és könnyen alkalmazhatóak. Szeretnéd ezeket megkapni?
Szeretném, igen!

Találkozzunk személyesen!

Szoktam tartani előadásokat, elméleti és gyakorlati tanfolyamokat, workshopokat. Gyere el egy neked leginkább tetsző képzésre, találkozzunk személyesen, és kérdezz bátran! Amiben tudok, segítek.

További információk

Technikai jellegű kérdésed a fórumban teheted fel, ha pedig üzeneted személyes, írj emailt!

Biográfia
Kapcsolatfelvételi adatok
Adatkezelési tájékoztató