Fórum / Esküvő fotózás / A nagy nap megörökítése (ötletelés)

A nagy nap megörökítése (ötletelés)

Létrehozta: Kotlár Zsófia11 hozzászólás

Parsberg Erich

Az úgynevezett,utólagos bűvészkedés, leginkább az un. profiktól ered és hát őket majmolják a többiek is.
Gyakran meglepődnek, amikor közlöm, hogy nem retusálok és módosítok a képeimen, és ez nem úgy megy, hogy megjelenek egy makesz-al, szőrösen, majd a fényképész kiretusálja. Nagy és örök vita ez, hiszen a fotográfia megjelenésekor, a piktúra lázadt fel, mondván ez nem művészet, mára már az lett.
És ezzel egyidejűleg megindult egy újabb polémia, művészet e a módosított, fotó. Egyértelműen igen, mert nem lehet kétségbe vonni, hogy születnek értékek ebben a kategóriában is, van aki ecsettel és van aki PS-el nyúl, bele a képbe, van jó és van ronda. Eddig nincs is probléma, csak akkor kezdődik, amikor egy modell elküldi az un. portfólióját, mert az már mindenkinek van, és azt mondom ok. és megjelenik egy narancsbőrös kancsal lány. Tehát vannak esetek, amikor az utómunka bizony már etikátlan, de hát a kliens szép akar lenni mindenáron és ezt fizeti meg, hát akkor ezt kell csinálni!?

2013-08-18 18:36:27 • Parsberg Erich

Szalay Krisztián

Csak egy érdekesség. Az elmúlt hetekben egyre többet foglalkoztam a kérdéssel, hogyan juthatna a klasszikus fényképezés nagyobb szerephez. Több ismerősömmel is kitárgyaltuk és öröm volt hallani, hogy van igény a szépre és a jóra. A klasszikus fényképezés alatt nem feltétlenül a technológiát értem, hanem azt, hogy a kép minél tökéletesebb elkészítése legyen a cél, ne az utólagos bűvészkedés.

2013-08-09 11:42:51 • Szalay Krisztián

Parsberg Erich

Lehet,hogy kellene egy új fórumtémába rakni ezeket pl.fotó,régen,ma és a jövő.
Az anyukaphotography mellett feltűnt egy újabb szubkultúra, akiket anadigitechnicistáknak nevetem el.
Ismertetőjegyük, hogy KF. gépekkel nyomulnak, kezdődik a jubityel-el vagy Yashica mat, aztán jönnek a márkásabb,drágább gépek, hátha jobb képeket lehet vele csinálni, a nyersanyag választás és a technikai kivitelezés gyakran szorul háttérbe, majd megy a verseny ki szkenneli be jobban és folyik a parázs szakmai vita, hogy melyik masina, vagy lencse a legjobb.  Tele vannak az ingyenes képalbumok ezekkel az anyagokkal, és nem ritkán a személyeskedéseket sem nélkülöző comment-ekkel. De ha körülnézünk, mindenütt látjuk a silány vizuális kommunikáció nyomait, a reklámoktól az óriásplakátokig, a lapokról már ne is beszéljünk.
Ma ez a trendi, régen más volt, nem volt net, ahol szűretlenül és számolhatatlanul ment a dolog, hanem voltak újságok, és ott lehetett versenyezni, ki a jobb. Az már bizonyos,hogy ennyi ember még sohasem fényképezett mint napjainkban, és csak várjunk a zsenikre, mert ebből a hatalmas tömegből óhatatlanul ki fognak termelődni olyan egyedek akik rájönnek, hogy valójában a fényképezés az önkifejezés egyik formája, de játéknak sem rossz.

2013-07-31 15:41:27 • Parsberg Erich

Szalay Krisztián

Azért annyira szembetűnő a különbség, mert korábban jobban kettévált a dolog. Ennyien nem merték fotósnak nevezni magukat, hiszen szükség volt némi tudásra a kép készítéséhez. Akkor még elképzelhetetlen volt, hogy unatkozó anyukának vegyen apu egy DSLR-t, és onnan kezdve fotósnak nevezze magát. Két konkrét esetről tudok (valószínűleg sokkal több van), amikor anyuci otthon van gyermekével, akit megállás nélkül fényképez, gyártja a hatmillió közhelyes, silány képet, mutatja a rokonoknak, azok pedig győzködik, hogy "nahát, neked olyan érzéked van hozzá, hogy fotósnak kéne menned." Persze kedvet is kap, vesznek egy gépet, ami fotográfussá teszi, aztán had szóljon. Ehhez már csak egy Facebook page kell, kész az Anyuka Photography. Mivel fotózáshoz nem kell érteni, így teljesen feleslegesség válik bármiféle tudás hozzá. Az exponáló gomb azért van, hogy elkészítse a képet, a többi pedig kit érdekel. Gondolják tévesen.

Ahogyan írtad, megsértődnek, ha negatív kritikát kapnak. Mondjuk a kritika az alapvetően káros, akárhogyan nevezik építő jellegűnek, de az más kérdés. Szóval, ha szólnál neki, hogy hogyan kéne javítania az expón vagy a komponáláson (ami nem egyenlő a kritikával), akkor megsértődne, hiszen ő fotós, már a rokonok is megmondták, hogy az. Amíg dilettánsok meg tudnak vezetni vele embereket és van igény a silányságra, addig csinálják. Amíg nem teszünk azért, hogy másképp legyen, mi is ezeket támogatjuk.

Soha, semmi nem állandó. Minden változik. Arra billen a mérleg, amilyen irányba billentik. Véleményem szerint nem szükséges matematikai harcot vívni, hogy melyik táborban vannak többen. Az igényes, művészi munka hatalmas csodákra képes. Azért azt kell teremtenünk és mindenkinek, aki hajlik a szépre. Nem a dilettánsok ellen kell lennünk, hanem a profizmus mellett.

2013-07-27 07:26:25 • Szalay Krisztián

Parsberg Erich

Látom szereted a zenei hasonlatokat, én is megpróbálkozom eggyel: Punk. Amikor létrejött sokan remélték,hogy változást hoz mert forradalmi volt, aztán 79-ben kimúlt szegényke és jött a nyúvév, ott is született sok szörnyűség, de ha zenét hallgatok inkább esik a választásom az utóbbira, mint a maira.
Na nem vagyok retróf@szi, de ez még borzalmasabb, persze vannak gyöngyszemek is. Ha a fentieket nézzük, akkor az a konklúzió, hogy bizony egyre silányabb világban kell élnünk, persze most lehetne külső-körülményekre hivatkozni, de ez nem igaz, olyan a világ amilyenné tesszük, most éppen ilyen.
Én folyamatosan a fotográfia ütőerén tartom az ujjam, és látom a sok borzalmat és a jót egyaránt.
Hiszek benne, hogy a mennyiség előbb utóbb átcsap majd a minőségbe, még az is lehet,hogy megélem. Nem egy régi arc mondta a fiatal titánoknak, hogy ne viszkessen már annyira az ujjuk, mert ők jó ha évente csinálnak egy jó képet. Ma pedig naponta többet is szeretnénk, úgy általában mindent szeretnénk, ráadásul azonnal, hát ez az ami nem megy, mert az ember nem fejlődött annyit amennyit képzel magáról. Ma ha valaki negatív kritikát kap a munkájára megsértődik és megpróbál visszavágni, régen ezt is megköszönték. Tehát az önérzet fejlődött a tudást meg pótoljuk valamivel pl. csinálunk 5-600 képet, csak lesz egy jó. Az első felhígulás nem volt olyan húsba vágó, mert voltak még lapok, oda meg általában nem jutott be akárki, a hétvégi esküvőzések helyett meg lett néptánc, modern balett,színház stb. A másodiknál, viszont már a lapok is kimúltak és az időtájt nagyon megálltak a dolgok.
A fényképezéstől eddig sem és később sem tudja elvenni a kedvemet semmi (nagyon úgy fest örök szerelem) Csak annyi történt, hogy többnyire azt csinálom amihez kedvem van, azért néha van egy kis alkalmazott is, mert mindig is inspirált a feladat, de ez mára 20% és ami szomorú, ebből hazai csak 5.
Máskülönben csinálok évente 12 képet, amit először itthon megmutatok egy kiállításszerűség keretében, aztán megy külföldre, mert élni is kell valamiből. Nem vagyok borúlátó a jövővel kapcsolatban, hanem inkább úgy érzem az alkalmazott fényképészet haldoklik egy kicsit, sok az eszkimó,kevés a fóka, meg már a híre se túl jó. Az egyedi, falra-akasztós jó képeket el lehet adni egy igényes piacon, és ha belegondolunk, akkor ez nem is olyan rossz.

2013-07-24 17:57:30 • Parsberg Erich

Szalay Krisztián

A kispesti házasságkötős pálmafás retusáláson fetrengtem a röhögéstől. Durva anyag lehet. Üt. Tudok én is hasonló szépeket, lehet látni csodákat. Pont ez az, ami miatt nem szabad, hogy elmenjen a kedv a melótól. Aki hűházik a vonal végén az árra vonatkozóan, az majd bérel másodszor is ruhát. Így szokott ez lenni.

Általánosítani nem érdemes, mert vannak, akik az igényes munkát keresik. A Magyar fotográfia tényleg elég szerencsétlen helyzetben van, viszont ez nem egy külső tényezőn múlik, hanem azokon akik gyakorolják vagy nem gyakorolják. A régi nagy arcok valóban nem kis dolgot tettek le. Nem arról van szó, hogy újra fel kéne találni a spanyol viaszt, de ami kihaló félben van, azt lehet tovább vinni.

Egyik nap keresgéltem a neten, beleakadtam egy cégbe, aki ráállt a hagyományos labormunkákra a digitális mellett. Biztos nem ő az egyetlen, és milyen jó már, hogy vannak, akik ezt tovább viszik. Vagy egy másik nemzetközi példa, hogy a Polaroid gyártó gépsorát megvette a The Impossible Project és gyártják az instant csodákat.

Még egy gondolat a kreatívkodásról. Kedves ismerősöm mutatta büszkén, hogy milyen szép vintage hatású képet készítettek. Nem előre gyártott presetekkel, hanem szépen, lelkiismeretesen kidolgozva. Valóban elképesztő a kép. Feltették a netre a nyers képet, alá a kidolgozott változatát és kérték a véleményeket. Egy-két kivétellel a nyers felvétel győzött. Legfőképp azért, mert azon élénkebbek voltak a színek, közelebb állt a megszokotthoz. Hiába a szép érzék, ha nincs fogadópontja. Éppen ezért is gondolom, hogy igenis van hatása és jövője a klasszikus fényképezésnek. Ahogyan a klasszikus hangszeres zenét sem fogja egyetlen szekvenszer sem kiszorítani.

2013-07-24 15:45:21 • Szalay Krisztián

Parsberg Erich

Az optimizmusod dicséretes,de én kétszer is megéltem a szakma félhígulását. Voltak érdekes esetek,1db.
bemutatóba: megkerestek esküvő ügyben, (akkor még minden szombatra volt egy igényes, már ahol lehetett alkotni is) mondtam egy árat, amire a vonal végéről érkezett egy hűha, aztán ugyanaz felhívott 3 hét múlva, hogy mi a teendő ha nem sikerültek a fotók? Kibérelték még egyszer a ruhát és csináltunk pár képet.
Ez ma már nem érint, mert kiszálltam az alkalmazott műfajból, és nem csak azért mert elegem lett a vízvezeték szerelőből aki hétvégenként egy műanyag csodamasinával amatörfilmre, gyorslaborban esküvőket csinált olcsón, vagy a modernebb változata aki a kispesti hazásságközvetítőbe pálmafákat retusál. De megnézhetjük az úgymond portfóliókat is, ahol előtérbe kerül a művészieskedés ahelyett, hogy betöltené a feladatát. Ezek a felhígulások bizony adtak pár pofont a közízlésnek és a modellszakmát is eltüntették. Ha modellre van szükségem Berlinbe kell mennem. És még valami, ha nincs magyar fotográfia annó, akkor talán nem is létezne ez a műfaj, és hány ma élő fényképész képét látod a Magnumon vagy egy Berlini galériában?

2013-07-24 13:56:00 • Parsberg Erich

Szalay Krisztián

Csak nyugodtan, azért van a Fórum! :)

Ennél azért bizakodóbb vagyok. Tény, hogy sok a kóklerkedés, de szerencsére egy "PS vitéz" gányolása és egy szakember munkája között azért szépen látszik a különbség. Aki mégsem tud különbséget tenni kép és kép között, annak meg tökmindegy az eredmény. A szakma becsületét - hogy ilyen szép, hangzatos szóval illessük - az igazi szakemberek meg tudják óvni azzal, ha ugyanolyan elkötelezettséggel teszik a dolgukat. Az esküvői fényképezésnél meg pláne. Hogyne lenne piaca?! Az igényes munkára mindig lesz kereslet.

Ez egy átmeneti időszak. Ahogyan a honlapkészítés vagy az elektronikus zenekészítés is. Rengetegen nekiugranak, végül úgyis meglátszik, hogy ki mit produkál. Nem baj, ha van "konkurencia", legalább lehet demonstrálni a különbséget.

2013-07-24 11:31:00 • Szalay Krisztián

Parsberg Erich

Bocs,hogy mindenbe belekotyogok! 10 éve fotóztam utoljára esküvőt és ürülök, hogy megszabadultam tőle!
Ha ma valaki megkérdezi csinálnék e neki ilyet, akkor azt válaszolom, menjen fel a guglira-írja be esküvőfotózás-képkeresés, aztán PS és illessze be a saját fejét. Ma itt tartunk.  Nincs szükség egyedi alkotókra,inkább jópofa, haverkodós, magukat menedzselő panelekből élő PS vitézekre.  Ez részemről nem kritika, már csak azért azért sem mert nem vagyok a piac szereplője, ugyanis ma nincs piac. Egy nagyon régi szaki (ma már nem él, ahogy a klasszikus fotó sem) mondta: van az érték és a közízlés= sitt. Ezt nem bántásiból jegyzem meg, hanem annak okán, hogy értelme lenne elgondolkozni, ki teremtette meg az utóbbi kategóriát? (lehet hogy előbb-utóbb itt is ignorálnak?)

2013-07-23 21:19:30 • Parsberg Erich

Szalay Krisztián

Krisztián is szokott néha esküvői fotókat készíteni, de ez csak töredéke a hivatásos esküvői fotósok munkájának. :) A kérdés jó, én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy kinek mi a tapasztalata ezen a téren.

2012-06-25 12:28:13 • Szalay Krisztián

Kotlár Zsófia

Mostanában szerencsére egyre több esküvőre hívnak fotósként, de mint minden más területen, itt is szeretnék fejlődni.

Úgy érzem, a szokásos (férj, feleség együtt mosolyognak rokonokkal, barátokkal, csokoreldobás, stb.) képeken kívül itt is van lehetőség egyedi fotók készítésére. (már persze az ifjú pár ízlésvilágán belül mozogva).

Arra lennék kíváncsi, hogy Ti hogyan készültek fel egy ilyen fotózásra, illetve milyen beállításokkal (gondolok itt arra, hogy amikor csak a fiatalokat fotózzátok) szoktatok fényképezni.

Tudom, hogy Krisztián esküvői fotós is, így remélem ő is okosít majd minket.
Köszönök szépen minden választ.

U.i. : Remélem érthetően fogalmaztam :D

2012-06-25 10:30:45 • Kotlár Zsófia

Olvasd el a legfrissebb cikkeket!

A klasszikus fotográfia értéke

A fotográfiára mindannyian másképp tekintünk. Eltérő céllal végezzük, így az általunk előnyben részesített technika, az alkalmazott eljárás módja, a körülmények és a kapcsolódó műveletek is igen széles palettán mozognak. Van aki az innovatív megoldásokat keresi, másokat a hagyományos eljárások, a fotográfia klasszikus értékei hoznak lázba. Mindkét utat járhatjuk, de melyik az igazán nekünk való?

Olvass tovább

Merre tovább?

A változás a fotográfiát sem kerüli el, és ebben velem együtt te is érintett vagy. Feltehetően azért jársz ezen az oldalon, mert szeretnéd megérteni a fényképezést, én pedig szeretném megértetni azt. Felmerül azonban a kérdés, hogy tényleg szükség van erre? Miért tanulunk, mit nyerünk vele?

Olvass tovább

Fényképezzünk ködben!

A köd rendkívül hatásos vizuális kifejezőeszköz. Érzelmet és hangulatot közvetít, az évszak jellegzetességeivel ruházza fel a tájat, mélységet ad a kompozíciónak és kiemeli a fő motívumokat. Erőteljes emocionális hatásának köszönhetően kifejezőbbé teszi azon témák üzenetét, melyek összhangban vannak ezzel az atmoszférával.

Olvass tovább

101 Fotótipp blog

Az arany óra varázsa

Minden napszaknak megvan a maga jellegzetessége, ami alapvetően meghatározza azt a látványt, ami szemünk elé tárul, és ezzel együtt fényképeink hangulatában is kulcsfontosságú tényezőként játszik szerepet. Az arany óra látványossága és képre gyakorolt hatása felülmúlhatatlan.

Olvass tovább

Mire jó a fehéregyensúly?

Annak ellenére, hogy a válasz végletekig egyszerű, mégis a hétköznapi fényképezésben az egyik leginkább figyelmen kívül hagyott és meg nem értett fogalom. Pedig jelentőségét és a képre gyakorolt hatását nem szabad alábecsülni.

Olvass tovább

Mitől lesz a néző a kép részese?

Akkor igazán hatásos egy kép, ha a néző a részévé tud válni. Úgy kell elkészíteni a fényképet, hogy még véletlen se érezze magát kívülállónak az, aki az alkotást szemléli. Hogyan kivitelezhető ez a fotográfia eszközeivel? Egy nagyon egyszerű kompozíciós technikával.

Olvass tovább

Miben nyújt segítséget neked ez a honlap?

Fénykpezésről szól egyszerűen és érthetően. Minden cikk és szolgáltatás ezt a célt szolgálja. Olvashatod a bejegyzéseket, írhatsz a Fórumba, vagy akár fényképeket is feltölthetsz értékelésre.

Elfogadsz tőlem egy ajándékot?

Írtam egy tippsorozatot, hogy egyre szebb és jobb képeket tudj készíteni. A tippek végtelenül egyszerűek és könnyen alkalmazhatóak. Szeretnéd ezeket megkapni?
Szeretném, igen!

Találkozzunk személyesen!

Szoktam tartani előadásokat, elméleti és gyakorlati tanfolyamokat, workshopokat. Gyere el egy neked leginkább tetsző képzésre, találkozzunk személyesen, és kérdezz bátran! Amiben tudok, segítek.

További információk

Technikai jellegű kérdésed a fórumban teheted fel, ha pedig üzeneted személyes, írj emailt!

Biográfia
Kapcsolatfelvételi adatok
Adatkezelési tájékoztató