Hullócsillag és villám fotózás
2016. 07. 25. | Szalay Krisztián
A hullócsillagok és a villámok fényképezése igen közkedvelt fotográfiai témák, hiszen ezeknek a látványos égi jelenségeknek különleges látványviláguk van, melyek megfigyelésére csak néhány másodperc áll rendelkezésünkre. Mindezt fényképen megörökítve, kifejezetten hatásos eredményt érhetünk el.
A feladat megkíván némi jártasságot a fényképezésben, de nem kell tőle megijedni, egy kis gyakorlással minden menni fog. Az expozíciót alkotó tényezőkkel viszont meg kell ismerkedned. Ebben lehet segítségedre ez a cikk.
Az egyéni jártasságon túl ennek a témának vannak technikai igényei is, már ami a fényképezőgépet illeti. Egyrészt szükséges az alapvető expozíciós értékek manuális beállításának lehetősége, továbbá szerencsés, ha a gép magas fényérzékenységen is elfogadható eredményt produkál. Másrészt pedig szükséged lesz egy olyan állványra, ami tökéletesen stabilan tartja a gépet akár több percig anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is bemozdulna.
Első lépésként a fényképezőgépet az állványon abba a pozícióba kell állítani, ahol feltételezzük a jelenség létrejöttét. Olyan helyszínt kell választanunk, ahol az éjszakai égboltot nem éri fényszennyezés, de ha valamennyi mégis jelen van, annak fénye ne dominálja túl fényképünk témáját.
A fenti felvételen jól látszik, hogy a lecsapó villámon kívül semmilyen más fény nem zavarta meg a témát. Ha korom sötét van, mindegy, hogy milyen sokáig exponálunk, kizárólag csak a jelenség fénye fog lenyomatot hagyni a gépben.
Villámok fényképezésekor még nem is annyira fontos a magas fényérzékenység mint a meteorrajok esetében. Az előző kép 100 ISO fényérzékenységgel, f/9 fényrekesszel és 30 másodperces záridővel készült. Ez a fél perc elegendő idő volt arra, hogy a lecsapó villám minden egyes részlete kirajzolódjon a képen. Ha gyakrabban csap le a villám, akkor természetesen kevesebb idő is elegendő lesz.
Az előző példa jó kiindulási alapot adhat az expozíciós értékeket illetően. Ha a jelenség nem rajzolódna ki elég fényesen, nyissunk a blendén (számszerűen minél kisebb “f” érték), illetve növeljük a fényérzékenységet (magasabb ISO érték). Amennyiben ennek pont az ellenkezője történne, hogy a villám fénye miatt túl világos lesz a kép, akkor a fényrekesz szűkítése lesz a megoldás.
Továbbá nyugodtan kapcsoljuk ki az autofókuszt, úgysem vesszük túl sok hasznát ebben az esetben. Egyszerűen manuálisan állítsuk végtelenre az élességet az objektíven.
A hullócsillagok fényképezése már jobban feladja a leckét. Ennek két oka van. Az egyik, hogy a meteor fénye jóval csekélyebb a villámokhoz képest, tehát nem tud olyan mértékben lenyomatot hagyni a szenzoron. A másik oka, hogy rendkívül rövid ideig látható. Ez szintén kevesebb lenyomatot eredményez. Azért, hogy mégis legyen látványunk, az egekbe kell emelni a fényérzékenységet. Mit is jelent ez a gyakorlaban?
A Nikon honlapján találtam egy cikket, ahol két asztrofotográfus, Diana Robinson és Paul Van Allen oszt meg kiváló információkat az éjszakai égbolt fényképezéséről, melybe a Tejútrendszer és a meteorrajok is beletartoznak. Mint írják, a felvételek készítését manuális módban, tágra nyitott blendével (f/2.8), 4000 ISO fényérzékenységgel, 20 másodperces záridővel érdemes kezdeni, és a fehéregyensúlyt 4000 Kelvin értékre állítani a megfelelő színek kedvéért. Mindezt nagylátószögű objektívvel. Természetesen a fentiek csak kiindulási pontot képeznek, és az expozíciós értékek a látvány függvényében, és az egyéni ízlés tekintetében megváltoztathatók.
Kísérletezzünk bátran, minden egyes exponálással gazdagabbak leszünk, és természetesen kiváló képességfejlesztő gyakorlat is egyben. Tapasztalatot szerzünk, megfigyeljük az egyes értékek képre gyakorolt hatását, és ezzel egyre nagyobb jártasságra teszünk szert a fényképezésben. Örömteli alkotást kívánok!