A teleobjektív

2021. 03. 05. | Szalay Krisztián

A távolban lévő fotótémák megörökítésének eszköze a teleobjektív. Látszólag közelre hozza a messzi témát, ami igen hasznos természet- és sportfotózásnál, valamint minden más esetben, ahol a szűk tér látványára szeretnénk kompozíciónkat építeni.

 Az alábbi cikk az objektíveket tárgyaló cikksorozat első részére épül. Az abban leírtak elengedhetetlenül szükségesek ezen írás megértéséhez. Amennyiben még nem olvastad az első részt, ezen a hivatkozáson eléred.

Teleobjektívnek nevezünk minden olyan objektívet, aminek látószöge szűkebb az emberi szem látószögénél. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a 70mm gyújtótávolság már teleobjektívnek minősül, és minél hosszabb a gyújtótávolság, annál szűkebb képszöget kapunk.

A szűk látószög a korábbi részben tárgyalt nagylátószögű objektívhez viszonyítva ellentétes hatást eredményez. Tehát nem kitágítja a teret, hogy minél többet lássunk belőle, hanem összepréseli, és a területnek csak egy töredékét fogjuk látni. Ez eredményezi azt az illúziót, mintha a távoli témák közelebb kerülnének hozzánk.

A teleobjektívvel készült felvételeken nem érvényesül annyira a térbeliség, azaz a perspektivikus hatás, mint a normál teret nyújtó alapobjektív és a tágas térérzetet keltő nagylátószögű objektívek esetén. Más a funkciójuk. A teleobjektívek kimondottan a távoli témák fényképezésének eszköze. Különösen a természetben élő állatok fényképezésénél vehetjük hasznát, illetve a sport egyes momentumainak megörökítésekor. Továbbá a közeli portrékhoz is teleobjektívet használunk.

A szűk tér látványa

Mielőtt konkrét példákon megnéznénk, milyen képet is alkot a teleobjektív, ejtsünk egy pár szót a korábbi részekben már említett mélységélességről. Ha még nem olvastad az objektívekről szóló általános tudnivalókat, akkor tedd meg most, és utána folytasd innen az olvasást. Így lesz tökéletesen érthető minden.

Szintén a nagylátószögű objektívekről szóló részben írtam, hogy a tágas, nagy kiterjedésű térhez nagy mélységélesség tartozik. Ebből következtethető, hogy teleobjektívval való fényképezéskor ezzel ellentétes hatást fogunk elérni, azaz mélységélességünk csökkenni fog. Ha csökken a mélységélesség, akkor mélységében kisebb területet fogunk élesnek látni. A kis mélységélesség gyakorlati értéke a homályos az életlen háttér.

Megjegyzés: a fotográfiában a „homályos” kifejezés felér egy istenkáromlással. Különös, hogy a szó használatát nem nevesíti a Büntető Törvénykönyv. A kopasz fotósok hajhullásának oka is innen eredeztethető. Használd inkább az „életlen” jelzőt, így mondandód szakszerűen fog hangzani, és még a világ is egy jobb hellyé válik.

A háttér életlenedése kiemeli a kompozíció témáját, hiszen az életlen, foltszerű háttér előtt az élesen kirajzolódott motívum látványosan elkülönül. Mutatok néhány példát, hogy milyen felvételek készültek teleobjektívvel.

© ambadysasi, pixabay.com. 250 mm gyújtótávolságú teleobjektívvel készült felvétel.

Tipikus teleobjektív által alkotott kép. A tér szűk, a mélységélességi tartomány csekély, melynek következtében csak a madár rajzolódik ki élesen, a háttér eléletlenedik. Amennyiben a háttér is éles rajzolatú lenne, jobban beleolvadna a madár is.

© DanaTentis, pixabay.com. 200 mm gyútávú teleobjektívvel készült portréfotó. Az előző példáoz hasonlóan ugyanúgy megfigyelhetjük a technikai hasonlóságokat, a szűk teret és a kis mélységélességet.
© tamron.hu. Tamron SP 70-200mm f/2.8 Di VC USD G2 telezoom objektívvel készült fotó.

Fontos figyelmeztetés!

Csábító érzés úgy lefényképezni valakit vagy valamit, hogy nem mész a közvetlen közelébe, hanem távolról becserkészed. Ennek azonban vannak nemkívánatos mellékhatásai is. Érdemes tudni, hogy ahonnan a felvételt készíted, abban a pontban fogja magát érezni a kép szemlélője is. Ha például egy társasági jelenetet fotózol messziről, akkor a néző is kívülállónak fogja érezni magát. A sokat emlegetett Robert Capa idézet úgy hangzik, hogy „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. Így van. Ha teheted, menj közel a témához, és ne használj teleobjektívet, ha nem muszáj!

Természetesen vannak kivételek. Előfordul, hogy fizikailag nem közelítheted meg a témát, vagy azért mert nem lehet, vagy azért, mert harap. Ilyenkor marad a teleobi. Valamint ott van a portré esete is, amikor kifejezetten kívánatos, hogy az alany mögött a háttér életlenül rajzolódjon ki, és a kép se torzuljon. Ezt pedig teleobjektívvel fogod tudni elérni. A lényeg, hogy minden témának megvan a maga eszköze. Használd ezeket okosan és alkoss sok csodás képet!

Legfrissebb bejegyzések

A klasszikus fotográfia értéke

A fotográfiára mindannyian másképp tekintünk. Eltérő céllal végezzük, így az általunk előnyben részesített technika, az alkalmazott eljárás módja, a körülmények és a kapcsolódó műveletek is igen széles palettán mozognak. Van aki az innovatív megoldásokat keresi, másokat a hagyományos eljárások, a fotográfia klasszikus értékei hoznak lázba. Mindkét utat járhatjuk, de melyik az igazán nekünk való?

Olvass tovább

Merre tovább?

A változás a fotográfiát sem kerüli el, és ebben velem együtt te is érintett vagy. Feltehetően azért jársz ezen az oldalon, mert szeretnéd megérteni a fényképezést, én pedig szeretném megértetni azt. Felmerül azonban a kérdés, hogy tényleg szükség van erre? Miért tanulunk, mit nyerünk vele?

Olvass tovább

Fényképezzünk ködben!

A köd rendkívül hatásos vizuális kifejezőeszköz. Érzelmet és hangulatot közvetít, az évszak jellegzetességeivel ruházza fel a tájat, mélységet ad a kompozíciónak és kiemeli a fő motívumokat. Erőteljes emocionális hatásának köszönhetően kifejezőbbé teszi azon témák üzenetét, melyek összhangban vannak ezzel az atmoszférával.

Olvass tovább

101 Fotótipp blog

Az arany óra varázsa

Minden napszaknak megvan a maga jellegzetessége, ami alapvetően meghatározza azt a látványt, ami szemünk elé tárul, és ezzel együtt fényképeink hangulatában is kulcsfontosságú tényezőként játszik szerepet. Az arany óra látványossága és képre gyakorolt hatása felülmúlhatatlan.

Olvass tovább

Mire jó a fehéregyensúly?

Annak ellenére, hogy a válasz végletekig egyszerű, mégis a hétköznapi fényképezésben az egyik leginkább figyelmen kívül hagyott és meg nem értett fogalom. Pedig jelentőségét és a képre gyakorolt hatását nem szabad alábecsülni.

Olvass tovább

Mitől lesz a néző a kép részese?

Akkor igazán hatásos egy kép, ha a néző a részévé tud válni. Úgy kell elkészíteni a fényképet, hogy még véletlen se érezze magát kívülállónak az, aki az alkotást szemléli. Hogyan kivitelezhető ez a fotográfia eszközeivel? Egy nagyon egyszerű kompozíciós technikával.

Olvass tovább

Miben nyújt segítséget neked ez a honlap?

Fénykpezésről szól egyszerűen és érthetően. Minden cikk és szolgáltatás ezt a célt szolgálja. Olvashatod a bejegyzéseket, írhatsz a Fórumba, vagy akár fényképeket is feltölthetsz értékelésre.

Elfogadsz tőlem egy ajándékot?

Írtam egy tippsorozatot, hogy egyre szebb és jobb képeket tudj készíteni. A tippek végtelenül egyszerűek és könnyen alkalmazhatóak. Szeretnéd ezeket megkapni?
Szeretném, igen!

Találkozzunk személyesen!

Szoktam tartani előadásokat, elméleti és gyakorlati tanfolyamokat, workshopokat. Gyere el egy neked leginkább tetsző képzésre, találkozzunk személyesen, és kérdezz bátran! Amiben tudok, segítek.

További információk

Technikai jellegű kérdésed a fórumban teheted fel, ha pedig üzeneted személyes, írj emailt!

Biográfia
Kapcsolatfelvételi adatok
Adatkezelési tájékoztató