A viszonossági törvény

2020. 02. 07. | Szalay Krisztián

A fotográfiát alapjaiban megérteni, nem lehetetlen küldetés. Ahhoz, hogy ténylegesen uralni tudjuk a fényképezőgépet, és a kívánt végeredményt kapjuk, az alapvető törvényszerűségeket és összefüggéseket ismernünk és értenünk kell. A viszonossági törvény az egyik legfontosabb tétel a fotográfiában.

A törvény szövegének részletezése előtt javaslom, hogy olvasd el A fényképezés összetevői blogbejegyzést, majd térj vissza ehhez az íráshoz, mert a továbbiakban számos alkalommal utalok a hivatkozott posztban leírtakra. Ebben a cikkben nem számszerűsítünk konkrét expozíciós értékeket, pusztán csak a törvény megértésére koncentrálunk. Most pedig jöjjön, aminek jönnie kell, íme a törvény.

“A viszonossági törvény kimondja, hogy a fényérzékeny anyagra gyakorolt hatás szempontjából az expozíció ugyanolyan mértékben függ a megvilágítástól, mint az expozíciós időtől, mivel számszerűen az expozíció e két tényező szorzata.”
Morvay György - Új fotólexikon 1984.

Abban az esetben, ha az olvasottak hatására nem lenne őszinte a mosolyod, megnyugtatlak, hogy nem vagy egyedül. Azért fektettem energiát ebbe az írásba, mert kulcsfontosságú szerepet játszik a fotózásban, és szeretném minél érthetőbbé tenni. Éppen ezért a törvényt ízekre szedjük, és emészthető formában újra összerakjuk.

Alapfogalmak és összefüggések

Fotográfiai értelemben az expozíció szó megvilágítást jelent. A környezetről visszaverődött, majd az objektíven át a fényképezőgépbe érkező fénysugarakkal megvilágítjuk a „fényérzékeny anyagot”, azaz a digitális szenzort, analóg technika esetében pedig magát a filmet. A fent említett blogbejegyzésben olvashattad, hogy három összetevő felelős a kép létrejöttéért, tehát mindhárom komponens hatást gyakorol a fényérzékeny anyagra. Azonban a törvény a fényérzékenységet nem említi. Erre mindjárt visszatérünk.

A viszonossági törvény szövegében az „az expozíció ugyanolyan mértékben függ a megvilágítástól” mondatrész némi magyarázatra szorul, ugyanis a fentiek értelmében, ha az expozíció szót a megvilágítás szóval, mint annak szinonimájával helyettesítjük, akkor a szóismétlés miatt zavarossá válik a szöveg. A törvény idézett mondatában a megvilágítás a fényrekeszre utal, azaz annak a fénynek a mennyiségére, ami a blendén keresztül áthalad.

Amíg a fényrekesszel szabályozzuk, hogy mennyi fényt engedünk a gépbe, addig a záridővel azt az időintervallumot határozzuk meg, hogy mennyi ideig érheti fény a szenzort vagy a filmet. Egyszerűen úgy is fogalmazhatunk, hogy a fényképezés során eldöntjük, hogy mennyi fénnyel, és mennyi ideig exponálunk. Tehát a megvilágítás (expozíció) ugyanolyan mértékben függ a fényrekeszen áthaladó fény mennyiségétől, mint a záridőtől.

Mit jelent a viszonosság?

Egészen egyszerűen annyit jelent, hogy a megvilágítás szempontjából mindegy, hogy sok fényt engedünk be rövid ideig, vagy kevés fényt hosszabb ideig. Mindkettő ugyanazt az eredményt adja, már ami az expozíciót, azaz a fénykép sötétségét vagy világosságát illeti.

Ha a fényrekeszt szűkítjük, hogy kevesebb fény érkezhessen a gépbe, akkor ahhoz hosszabb ideig kell nyitva tartanunk a zárat, hiszen a kevés fényt úgy tudjuk kompenzálni, hogy több időt hagyunk neki a kép kirajzolódásához. Mindez természetesen fordítva is igaz. Amennyiben a blendét kinyitjuk, hogy több fény tudjon áthaladni rajta, akkor rövidebb időt használunk. Ezt jelenti a viszonosság, és ennek óriási gyakorlati értéke van.

Ismételten visszautalva a fényképezés összetevői című posztra, a fényrekesznek és a záridőnek is meghatározó szerepe van a kép jellegében. Nem mindegy, hogy mikor melyiknek milyen értéket választunk. A fényrekesz a mélységélességért felelős, a záridő a mozgásért. Bármit fényképezünk, minden felvétel esetében e két tényezőt kell számításba vennünk.

Viszonosság a gyakorlati alkalmazásban

Nézzünk néhány konkrét esetet, és közelítsünk innen a viszonosság szabályára. Kezdjük a példákat a fényrekeszre vonatkoztatva.

Tájfotók esetén egyik fő cél, hogy minél nagyobb mélységélességet kapjunk, azaz élesnek lássuk a kép előterében lévő dolgokat ugyanúgy mint a távoli motívumokat. Ehhez a fényrekeszt szűkítenünk kell, ami egyben azt is jelenti, hogy kevesebb fényt fogunk a gépbe engedni. Azért, hogy ne legyen sötét, alulexponált a fénykép, hosszabb ideig kell nyitva tartanunk a zárat. Amíg az egyik összetevővel elveszünk a fény mennyiségéből, addig a másikkal hozzáadunk.

Portrék esetében a tájképekkel ellentétben kis mélységélességet szeretnénk kapni, aminek eredményeként a fotóalany élesen kirajzolódik, a háttér pedig életlenné válik. Ha a nagy mélységélességet a szűkített blende okozta, akkor nem nehéz kitalálni, hogy a kis mélységélességet a nyitott, azaz tág blende fogja jelenteni. Viszont a fényrekesz nyitásával több fényt engedünk be a gépbe, és azért, hogy elkerüljük a túlexponálást, rövidebb idővel kell elkészítenünk a felvételt.

Nézzünk még két gyakorlati példát az expozíciós idő főszerepében. Az expozíciós idő, vagyis a záridő a mozgásért, annak megjelenítéséért vagy éppen befagyasztásáért felelős.

Klasszikus példái a mozgás érzékeltetésének az autók fényszórója által rajzolt fénycsíkok, illetve a svenkelés. Ilyenkor úgynevezett hosszú expozícióra, azaz hosszabb ideig nyitva tartott zárra van szükségünk. A hosszú záridő sokáig engedi be a fényt, ami túlexponáláshoz vezethet, és azért, hogy ezt elkerüljük, a fényrekesz szűkítésével veszünk vissza a fény mennyiségéből.

A mozgás befagyasztása szintén a záridőn múlik. Ebben az esetben az előző példával ellentétesen, rövid záridőre van szükség. Rövid idő alatt azonban kevés fény tud a gépbe érkezni, így a blende nyitásával érünk el világosabb expozíciót.

Bármi is a témánk, mindig a záridő és a fényrekesz hatásait kell számításba vennünk. A gyakorlati alkalmazásnak természetesen számtalan eshetősége van, és ugyanaz a téma különböző expozíciós értékek kombinációit igényelheti.

A hiányzó összetevő

A viszonossági törvény nem a digitális korban született. A fényérzékenység nem volt opcionálisan megválasztható oly módon, ahogyan azt a modern fényképezőgépek lehetővé teszik. Analóg eljárás során a nyersanyag érzékenysége határozza meg ezt az összetevőt, és ezt állandó értéknek tekinthetjük addig, amíg nem fűzünk más érzékenységű filmet a gépbe.

Mindez nem jelenti azt, hogy a törvény érvényét vesztette volna. Csupán annyi történt, hogy a digitális technika megengedi, hogy könnyedén megváltoztathassuk a szenzor érzékenységét, akár minden egyes exponálás előtt, ami jóval nagyobb szabadságot és több lehetőséget teremt az alkotásra. Ettől függetlenül adott érzékenység mellett ugyanúgy érvényesül a viszonosság.

Összefoglalás

Egy fénykép létrejötte azon múlik, hogy megfelelő mennyiségű fény érje a szenzort vagy a filmet, függően attól, hogy milyen technikával dolgozunk. A fény mennyiségét a fényrekesszel és a zárral szabályozhatjuk. Ha ez egyikkel elvettünk a fényből, akkor a másikkal pótoljuk, vagy fordítva. Az expozíció, azaz a szenzor vagy a film megvilágítása szempontjából mindegy, hogy több fényt engedünk be kevesebb ideig, vagy kevés fényt tovább, ugyanazt az eredményt kapjuk. Erre utal a viszonossági törvény.

Ezen alapulnak a fényképezőgép automata, illetve félautomata funkciói is, valamint a motívumprogramok. Nem beszélve a manuális vezérlésről. Bár a gyakorlatban konkrét expozíciós értékek állítására van szükség, ennek az írásnak kizárólag az volt a célja, hogy tisztázza, mit is jelent a fotográfia egyik meghatározó törvénye. Ha ezt az alapelvet megérted, és tudatosítod, óriási előrelépést tettél.